#CineFest 2015

 

"Szex nélkül szerelmes filmet készíteni képmutatás"

Gaspar Noé a keményvonalas európai művészfilmesek között is megosztó rendezőnek számít, filmjeinek hangulatát gyakran átjárja az erőszak, a drogmámor, a szélsőséges emberi érzelmek. Legújabb, Szerelem című filmjében minden eddiginél őszintébb módon mutatkozik meg a szexualitás, egyesek a filmművészet és a pornó határára helyezik a filmet. A rendezővel a miskolci Cinefesten beszélgettünk.

Bodnár Zsolt Bodnár Zsolt


Komótos, öreg Sherlockra buknak a magyarok
 

Komótos, öreg Sherlockra buknak a magyarok

A celebdetektív 93 évesen úgy dönt, megírja a valós történetét – az ebből készült film pedig elkápráztatta a miskolci Cinefest közönségét. A ráérős tempóban csordogáló Mr. Holmes mellett egy fekete fiatalokról szóló, pörgős, humoros drogsztorit is bemutattak a fesztiválon, ami az MTV aranykorszakát idéző dinamikájával azonnal 2015 egyik kötelező filmjévé vált.

Bodnár Zsolt Bodnár Zsolt

Miután megnézi ezt a filmet, kómába esik és meghal
 

Miután megnézi ezt a filmet, kómába esik és meghal

A címben elhangzó állítás egyike az év egyik legnagyobb sikereként emlegetett, fergeteges humorú Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni című tinikomédia poénjainak. A Wes Anderson és Michel Gondry munkáit idéző filmet először a Cinefesten láthatta a magyar közönség. A miskolci filmünnep másik nagy fogása a technikailag és történetében is forradalmi Tangerine, amely Los Angeles drogosoktól és prostiktól hemzsegő negyedének névtelen hőseiről mesél. Egyáltalán nem meglepő, hogy mindkét filmet Oscar-esélyesként emlegetik.

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám